visszér ellen

Küzdhetünk visszér ellen sikerrel

A szabad szemmel is jól látható vénatágulatokat visszerességnek nevezzük, amelyek elsősorban az alsó végtagokon jelentkeznek. Kellemetlen tünetekkel, fájdalommal is járhatnak és esztétikailag sem mutatnak túl jól. De mit lehet tenni visszér ellen? Az orvostudomány meglehetősen eredményesen tudja a problémát orvosolni, de talán mégsem kellene az első jelekre szakorvoshoz fordulni, mert természetesen is küzdhetünk ellenük. Léteznek

Tovább

Marketing az iszlámvallású területeken

Az iszlám a világ második legnagyobb vallása a kereszténység után, mintegy 1,5 milliárd híve van, és több mint 50 országban ez a többségi vallás. Érthető tehát, hogy a vallás milyen fontos a marketing, és reklám területén is.  Általánosságban elmondható, hogy a vallási hovatartozás hatással lehet a fogyasztási szokásokra és a médiahasználatra is. Hiszen egy hívő ember inkább

Tovább

7 ok, amiért a tanzanit a legjobb ékszerválasztás!

Drágakövekre gondolva, legtöbbször a gyémánt, smaragd, rubin, zafír jutnak eszünkbe. Ha ásványoknak hívjuk őket, akkor bővül a lista az ametiszttel, akvamarinnal, opállal, hegyikristállyal, rózsakvarccal. Ezek a kincsek már gyermekkorunkban is kortalan szépségeknek számítottak, akiket ükanyáink, de talán már Ádám és Éva is ismertek. Viszont van egy “újonc” a sorban, akiről a világ csak az 1960-as

Tovább

férfi cipő

Férfi cipő minden alkalomra

A férfiakról köztudott, hogy a ruházati termékekben elsősorban a kényelmet keresik. Nem meglepő tehát, hogy a férfi cipő iránti elsődleges elvárás a komfortosság. Legyen szó papucsról, elegáns félcipőről vagy bakancsról, annak minden esetben olyannak kell lennie, hogy a viselője akár egész nap is szívesen hordja. A népszerű márkák gyártói erre manapság már nagyon odafigyelnek és

Tovább

érszűkület kezelése

Hogyan eredményes az érszűkület kezelése?

Nagyon súlyos egészségügyi probléma az érszűkület, ami ráadásul hazánkban csaknem 400 000 embert érint. Tulajdonképpen ez az erek keresztmetszetének szűkületét jelenti, aminek eredményeképpen a vér áramlása turbulenssé válik. Jól behatárolhatóak a probléma szimptómái. Amint ezeket észleli valaki, az érszűkület kezelése nagyon rövid időn belül el kell kezdődjön. Annál is inkább, mert mire a tünetek észrevehetővé

Tovább

Legyen alapos a beton javítása!

A fizikai erők folyamatosan jelen vannak körülöttünk és megállás nélkül fejtik ki a hatásukat. Így lehet az, hogy a lakás körül elég gyakran szóba kerül a beton javítása, mint problémakör. Legyen szó a terasz, vagy az udvaron futó járda sérüléseinek orvoslásáról, esetleg a homlokzat, erkély hibáinak megoldásáról, minden hatékonyan elvégezhető a megfelelő szerszámok és kiváló

Tovább