Egy locsolórendszer telepítésekor a szakember több tényezőt is figyelembe kell vegyen annak érdekében, hogy a végeredmény esztétikailag és technikailag is kifogástalan legyen. A rendelkezésre álló vízforrás az öntözőrendszer összeszerelésekor nagyon lényeges. Ezen belül az is fontos, hogy mennyi az öntözővíz üzemi nyomása és persze mennyisége. Ez lesz az a kulcsadat, amivel számolni fog a kertmester, amikor az öntöző elemeket zónákra szükséges tervezni. A vízforrások közül a leggyakrabban a hálózati víz, majd a kútból nyert víz szokott felhasználásra kerülni. De az is előfordul, hogy az esővízgyűjtőt kell csatlakoztatni a rendszerhez. A legritkább pedig az, hogy valamilyen természetes vízforrásból kell megoldani a vízvételt. Az öntözőrendszer telepítésekor egy szakember nem feledkezik meg a kert állandó és változó tulajdonságairól. Mit kell ezalatt érteni? Ugye nagymértékben meghatározza az öntözőrendszer kialakítását a kert tagoltsága és az felület méretei. Fontos szempont továbbá a talaj, a domborzat és a felületeket borító élő és élettelen kultúra elhelyezkedése. Az öntözőrendszer tervezésekor alaposan megfigyeli a szakember a meglévő növényzet fajtáját, illetve azt is, hogy ezeknek mekkora a vízigényük. Illetve az is lényeges, hogy tereptárgyak mekkorák és hol helyezkednek el.
Szakember dolga a kert építés
Kétségtelen, hogy csakis ezeknek az alapos kielemzésével lesz a kert építés olyan, amelyik minden téren kielégítő. Persze a hozzáértő személy más dolgokra is odafigyel, és gyakran megesik, hogy különféle kérdéseket tesz fel a tulajnak annak érdekében, hogy kiderüljenek az igények. A kert építés során az is fontos, hogy akarja-e gátolni az ember eltakarni a belátást. A legtöbb tulaj, érthető okok miatt óvni akarja privát szféráját, ezért zavaró lehet, ha bárki belát. Az kert építés során ezt a szempontot is figyelembe kell venni, és például olyan növényeket ültetni, amelyek eltakarják a szabad betekintést. Szerencsére számtalan olyan növény áll ekkor rendelkezésre, amelyik nem csupán távol tartja a kíváncsi tekinteteket, de emellett megadja azt esztétikumot is. A kert építés során az is lényeges, hogy az időszakos vagy épp állandó használatban lesz majd.
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.