Az ár szerepe az ügynökségek életében

Mint minden gazdasági társaság, így a magyar reklámügynökségek esetében is meghatározó szerepet tölt be, hogy milyen áron dolgoznak. A reklámügynökség árak nem alacsonyak. Budapesten több olyan reklámügynökség is működik ,akik a top kategóriába tartoznak, több díjnyertes kampánnyal és a leprofibb szakember gárdával. Ők ennek megfelelően úgy is pozícionálták magukat a piacon, hogy az ő áraikat csak a top cégek, például a nagy multik képesek megfizetni. Ők sokkal nagyobb volumennel dolgoznak, és nem ismernek lehetetlent, és szinte bármit meg tudnak valósítani amit csak az ügyfél kér. Az ár minden esetben tükrözi a minőséget? Ez a magyar reklámügynökségek esetében nem feltétlenül igaz. Hiszen egy kisebb ügynökség is képes minőségi tartalomgyártásra és profi kampányok lebonyolítására. Náluk is dolgoznak szakemberek akik fel vannak vértezve kellő kreativitással és magas munkabírással. Pont ez a jó, hogy több féle ügynökség működik, így a kis- és középvállalkozások is igénybe tudják venni a szolgáltatásaikat. Náluk a cél abszolút az, hogy hosszú távon dolgozzanak együtt egy-egy partnerrel, hiszen igazán jelentős eredményeket csak így, a folyamatos munkával és változatos kampányokkal lehet elérni.